Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Vajda János: Már lefelé megy éltem napja…

Már lefelé megy éltem napja,
Már ott a kék hegyélen ül.
Fényszárnyait majd összecsapja,
S az örök éjben elmerül.

Már nem sokáig láttok engem
Itt járni köztetek,
Már tőletek búcsut kell vennem
Akik szerettetek…

S mindattól ami e világon
Még kedves volt nekem,
Mert kedves volt az is, bár földi jókban
Szegény volt életem…

Reklámok

november 2, 2008 Posted by | Vajda János | Hozzászólás

Vajda János: Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelo nap megjelen…

(Gina emlékkönyvébe)

november 2, 2008 Posted by | Vajda János | Hozzászólás

Vajda János: Emléksorok

Elmulni ily pillangó lét után!
Eltünni és nem tudni, hogy hova?
Megsemmisülni, mindörökre tán;
Nem látni többé a napot soha!

Ember, mulandó, koldus vagy király,
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled!

november 2, 2008 Posted by | Vajda János | Hozzászólás

Vajda János: Az üstökös

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama “nagy”, melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!…

november 2, 2008 Posted by | Vajda János | Hozzászólás