Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Madách Imre: Nyilvános titok

Mondanám, hogy nem vagy szép, leány,
Hogyha nem néznél tükörbe,
Mondanám, hogy jó sem vagy talán,
Hogyha nem néznél szívedbe.

És ha tükröd s szűd dacára még
Nem tudod, mi szép, mi jó vagy,
Én sem mondom el, mert bájad így
Öntudatlan kétszer oly nagy.

Mondanám, hogy lelkem nem szeret,
Mit mosolygsz – óh, hallga, hallga!
Hadd maradjon szíveinknek ez
Nyilvánságos drága titka!

Boldogíts csak, boldogíts tovább,
És ne tudd – elég ha sejted,
Mint a gyöngyház, oly önkénytelen
Kedvem gyöngyeit ha termed!

Ah, de balga én, ha tőled is
Rejtem, üdvöm mért fecsegni ki?
Vagy nem-é fél boldogságom az,
Hogy nem tudja senki, senki?

Hadd ragyogjon, aki azt hiszi,
Hogy csak irigyelve boldog,
Én homályos csendben élvezek
A lány keblén és mosolygok.

november 2, 2008 Posted by | Madách Imre | Hozzászólás

Madách Imre: Ne légy közömbös

Kerülj, miként más sarkát a delej,
Mint szirtet a hajós utában,
Gyülölj, mint angyal a kárhozatot,
Mint csendes éj a vadzajú napot:
Közömbös csak ne légy irántam!

S ha látom, hogy szivedben szűm iránt
Akárminő, de érzemény van,
Remény táplál mindaddig engemet,
Mert aki gyűlöl, még talán szeret.
Közömbös csak ne légy irántam!

november 2, 2008 Posted by | Madách Imre | Hozzászólás

Madách Imre: Karácsonykor

Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
“Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” – –
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. –
A várból öröm száll – zúg a téli szél –
A család helyén csak kis hódombot ér.

november 2, 2008 Posted by | Madách Imre | Hozzászólás

Madách Imre: Csillagok

Csillagokra néz a gyermek:
“Adj közűlök jó anyám! –
Mond – hadd játszom vélek én is
Oly szépen néznek le rám.”

“Gyermek! messze ég a csillag,
Emberkéz nem éri fel
Ott a szellemek hazája
Mély titokban ünnepel.”

És a gyermek fájdalommal
Anyjának karára dűl:
“Mért is oly szép a csillag, ha
Ég elérhetetlenűl.”

Föltekint könnyes szemekkel,
És a csillag ím leszáll,
Bájsugáru halvány arca
A gyermek könnyében áll.

Néz az ifjú lángszemekkel,
Vágyva szívet, vágyva hont,
És e két vezércsillaggal
Hévvel a csatába ront.

Ah, de látja, lány szerelme
Mint a csillag oly hideg,
S szolgabűnnel lelkeikben
Születnek az emberek.

Gyermekálma jő eszébe
Hű anyáért néz körűl.
Édes anyja már csak a föld,
Felzokog s ölébe dűl.

És leszáll a csillag újra,
Sírja ormán ott viraszt.
Óh való-e most, vagy újra
Egy könyű rajzolja azt?

november 2, 2008 Posted by | Madách Imre | Hozzászólás