Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Kányádi Sándor: Tarlón túzok lépeget

Tarlón túzok lépeget,
mögötte a népe megy:
felesége, fia, lánya,
veje, menye, unokája,
apja, anyja, bátyja, nénje,
nagyszüleje és a dédje,
ipa, napa, sógor, após,
s nem maradhat el az anyós.
Ki totyogva, ki meg futva,
ott megy egész pereputtya.

Tarlón túzok lépeget,
mögötte a népe megy.
Szemezgetnek, tallózgatnak,
estére nagy begyet raknak.

Reklámok

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | Hozzászólás

Kányádi Sándor: Szitaköto tánca

Zurrogó-zirrego
szitaköto tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltol napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitaköto szotte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | Hozzászólás

Kányádi Sándor: Szarvas-itató

Ahol a szarvas inni jár,
moccanatlan a nyír s a nyár:
még a fuszál is tiszteleg,
mikor a szarvas inni megy;
megáll akkor a patak is,
egy pillanatig áll a víz:
s o lépked, ringatja magát,
agancsa égo, kékes ág.

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | Hozzászólás

Kányádi Sándor: Sóhajtás

Kútnak lenni volna jó,
utas-itatónak,
diófának vagy a fán
füttyento rigónak.

Rigófüttynek volna jó,
lenni bár egy hangnak,
jönni-menni volna jó,
akárcsak a harmat.

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | Hozzászólás

Kányádi Sándor: Oszeleji kívánság

A vadludak és a darvak
már az égre ékelodnek;
hosszú oszt a maradóknak,
jó utat az elmenoknek.

A fecskék is készülodnek,
sürgönydróton sorakoznak;
jó utat az elmenoknek,
hosszú oszt a maradóknak.

Az árnyékok vékonyodnak,
a patakok huvösödnek;
hosszú oszt a maradóknak,
jó utat az elmenoknek.

Gyapjasodnak a kis ozek,
vöröslik a lenyugvó nap;
jó utat az elmenoknek,
hosszú oszt a maradóknak.

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | Hozzászólás

Kányádi Sándor: Nyergesteto

A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélojére is emlékezve

Csíkországban, hol az erdok
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyok olyan mélye,
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint a nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergesteto;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenso,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a teton a nyeregben
ott zöldellnek a fenyofák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdo,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temeto ez az erdo,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértol áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védok nem rettentek
– alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyok, a harc
rettento vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették oket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hosöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.

Nem tud róluk a nagyvilág,
hostettükrol nem beszélnek,
hírük nem orzi legenda,
dicsoíto harci ének,
csak a sírjukon nott fenyok,
fönn a teton, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdo
egész csíkban a legszebben.

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | 2 hozzászólás

Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér

Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllon
malom duruzsolt.

Megoröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyultek
mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson boven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!

november 20, 2008 Posted by | Kányádi Sándor | Hozzászólás