Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Barcsay Ábrahám: Unalom.

Ez egy kövér gyermek, borzos s nehéz fejű,
Színtelen, szomorú s nagyon csípás szemű,
Míg bírja a testit, sohasem mosolyog,
Mint béka földdel él s szüntelenül vinnyog.

(Pataji kunyhómból 29-dik octobris 1771.)

november 2, 2008 Posted by | Barcsay Ábrahám | Hozzászólás

Barcsay Ábrahám: Fejtésre való mese.

Ajándék, ereklye, alamizsna, szentség,
Haszon, titok, újság – s egyszersmind régiség,
Se nem jó, se nem rossz; erőszak, kegyesség;
Ilyen ajándékot küldeni mesterség.

(Nyitrán, 9 órakor a reggeli gyakorlás után, 20. Junii 1772.)

november 2, 2008 Posted by | Barcsay Ábrahám | Hozzászólás

Barcsay Ábrahám: A Poétákhoz.

Papirosan ugró rendek koholóji,
Addig nem lehettek nemzet tanítóji,
Miglen egy vagy más láb nyűgözvén versetek,
Fülnek tetsző hangtól üres éneketek.
Hát a szív hol vagyon? szökéssel nem nyerik,
Ámbár a battutát1 sorok-ütve verik.
Ha a képzelődés ragyogó tűkörét
Félre-tesszük s a hang hódító műszerét;
Apolló chorusát hijában dícsérjük,
S Parnasszus tetejét haszontalan mérjük,
Mert a természetben ami erőltetett,
Kivált ember előtt kedvet nem nyerhetett.

november 2, 2008 Posted by | Barcsay Ábrahám | Hozzászólás