Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Reményik Sándor: Egy sír nem temető

Áprily Lajosnénak

Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.

Hervadt aranyerdőn,
Mindszentek estején
Ilyen szomszédtalan,
Büszke sírt leltem én.

Fölötte kő állott,
Rejtelmes felirat:
“Lángod ki fújta el?
Vajjon nem te magad?”

Messziről a havas
– Örök panoráma –
Széllel söpörgette,
Avart takart rája.

Messze volt a város,
Messze a temető.
Volt e vad magányban,
Volt tragikus erő.

Egyedül élhetett,
Egyedül halhatott,
Parolát másnak a
Halálban sem adott.

Minden szentek közül
Kiragadta magát,
Egyedül alussza
Át a nagy éjszakát.

Erdőszéli tölgyek
Levele hull rája.
Szemközt a havas áll,
– Örök panoráma. –

Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.

Advertisements

november 4, 2008 - Posted by | Reményik Sándor

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: