Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Réthy László: Régi és uj világ.

A vallás menyországot ígér,
Ott lesz a lélek örök üdve!
Ez a hagyomány Egyptomból
Került be a keresztény hitbe.

I-ső kép.

Ha földi pályánk megfutottuk itt,
S levetjük lelkünk súlyos lánczait:
Valami édes gyönyör vár, a mi
Sorsunk nyügét felfogja váltani.

Hogy mi az? – nem tud arról senkisem,
Nem tudomány az: álom, sejtelem,
Ami megfesti azt az életet,
Amely a csillagokon túl lehet…

És ahány hívő, anyiféle kép
Színeződik meg az az égi kép.

Az eszkimónak kövér fóka kell,
Sok zsirja legyen, sose fogyjon el;
Az ozmán, húri csókját várja itt,
S szolgálatára áldozatjait,

Kiket levágott Allahért, s aki
Elmaradt zsoldját mostan adja ki.
– Nekünk más eszmék lánczolatjakép,
Valami lelki éden az az ég!

II-ik kép.

Az első szegény keresztények
Kik Róma igaját viselték:
Sanyargva, titkon, szüzi hittel
Nézték, mily szép a ragyogó ég!

Lelkük heve, minden ábrándja
Olvadt belé a meny-kultuszba,
S égi boldogságért esengtek,
Megvetve, üldözve, kifosztva.

S a középkorban, melynek “békó”
És a “szent-kereszt” volt a képe:
Jó papok hirdették, hogy tűrj, mert
Az égben lesz az örök béke.

E föld csak a siralom völgye!
– S az ember szive tűrt, nem lázadt,
S mint állat húzva rabigáját,
Múlt lassan, század után, század.

Kiváltságosak, úri rendek,
Éltek vidám, hangos időket,
S kik koplaltak s izzadtak értök?
– Menyországgal főzték le őket.

III-ik kép.

De egyszer arra napnyugatra
A horizonton szürke ködbe,
Egy piros fény húzódott s mintha
A lomha ködbe belekötne…

Majd fényvillámok sziporkázva
Mint színes csillagok kerengtek,
S a hajnal jött s Páris felett
Egy ismeretlen nap derengett!

Feljött a nap, megmozdúlt Európa
S lángözönt öntött a világra,
S az álmos lelkeket felrázta,
A szabadság szent harsonája!

Uj világ jött s a középkornak
Leomlott romjain uj eszmék
És életelvek friss erői
Fajunkat új munkára kelték.

IV-ik kép.

Csak itt, csak itt, ezen a földön
Keressük életünknek czélját!
A meny? – csak látszat, képzelődés
Laplace és Herschel távcsövén át.

Eszményünk, hogy fajunk e földet
Révpartnak, otthonának lássa,
Munkásnak, tudósnak, királynak
A “közjó” legyen hivatása!

“Egy a másért” legyen a jelszó!
Ez edze meg legjobb erőnket,
Ne lássunk méltatlan nyomort, és
Elhagyott árvát, éhezőket.

Mily szép ez a mi kicsi földünk,
– Elámul szemünk a sok kincsen!
S hányan vannak közöttünk, kiknek
Még betevő falatjuk sincsen?

Végszó:

És száll az eszme sólyomszárnyon
Végig a nagy kerek világon;
S a humanizmus géniusza int:
A “földön” akarunk mi boldogulni mind!

Advertisements

november 2, 2008 - Posted by | Réthy László

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: