Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó,
és törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

És üzenem a volt barátimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad…!

Reklámok

november 2, 2008 Posted by | Wass Albert | Hozzászólás

Wass Albert: Karácsonyi Fohász

Kedves jó Megváltó Atyánk!
Szépen kérlek, nézz le miránk.
Hallgasd meg a kicsi Hubát,
ki tiszta szívvel kéri Urát!

Ó add, hogy e nagyvilágon
az emberre béke szálljon.
Óvón terítsd széjjel kezd
messzi szülőhazánk felett.

Térden állva esedezem:
hazánk megint otthonunk legyen,
s fáradozást feledve mind
hadd lássuk meg szeretteink.

Kérlek, Uram, add áldásod,
és óvjad a Raab családot.
Áhítattal kérlellek én
szent karácsony éjjelén!

november 2, 2008 Posted by | Wass Albert | Hozzászólás

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogva bár, de törve nem,
Élt nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

1836.

november 2, 2008 Posted by | Vörösmarty Mihály | Hozzászólás

Vargha Gyula: Ébresztő

Még megmaradt egy kis darab
A régi magyar hazából;
De véreink sok milliója rab.
Az elszakított testvér és rokon
Felénk kezét epedve nyújtja távol,
Rablóhad ül tort a szent sírokon.

Nem volt soha egünk íly sötét,
Mohács, Világos ily gyászt nem hozott ránk.
Érezzük a halál fojtó ködét.
De nem fojt meg, mert élni akarunk!
Árpád silány, méltatlan népe volnánk,
Ha láncait szét nem törné karunk.

Romokba ezredév munkája dőlt.
A szent romot kezünk építse újra,
Henyén ne lásson senkit ez a föld.
Kalapács, véső, kapa és kasza,
S könyv a mi fegyverünk. S zászlónkra írva
Két szó ragyogjon: Isten és Haza.

Szeressük egymást, mert úgy áld a sors,
Nemzetrontó viszályokra most az ér rá
Ki vak, vagy önző, s aljas, céda, korcs.
Élő hit eddze már a gyermeket,
Tegye szívét lánggá, karját acéllá,
S fölkél a Nap megint a hegy megett!

november 2, 2008 Posted by | Vargha Gyula | Hozzászólás

Totth Jenő: Pereg a dob

Pereg a dob, lassan pereg…
gyászol az ég, a föld remeg,
s mert fáj, a felhőtakaró
esőt sír, hiszen sírni jó,
vagy jéggel veri a vetést
s gyászból szül újabb szenvedést.
A föld halált hord, vagy csodát…
életet, ‘mit csak Isten ád.

Pereg a dob, lassan pereg…
a barna gyászmenet felett
fáradtan bukik le a nap,
‘ki mint vetett, úgy is arat…
és gördül már az ágyútalp,
amelyen ezer diadalt
temetnek el, a sír felé
viszik, s a föld is fáj belé!

Amint a dob lassan pereg,
némán állnak az emberek
a sír szájánál, s benne, lenn,
te fekszel, árva nemzetem…
Győzött az ármány? El lehet
temetni ezt a nemzetet,
bár él, remél s a szíve ver,
‘mint csonka testtel itt hever?

Világ! Nem temetheted el,
hiszen kiontott vérivel
szent minden talpalatnyi föld,
mely reng inkább, nehogy megöld!
Mert véd az Úr és Földanyánk
Kárpát ölében vár reánk,
legyünk hű fiai megint
és az Úr áldón ránk tekint.

Pereg a könny, lassan pereg…
Trianonban fél-emberek,
fél-ördögök ásták a sírt…
mégis, szívünk mindent kibírt
és most is él, hisz és remél
itt, Babylon vizeinél,
s otthon, míg egy is hű marad,
hívjuk, Csaba, szellemhadad!

november 2, 2008 Posted by | Totth Jenő | Hozzászólás

Totth Jenő: Akármi jő, emlékezünk

Imádkozom, sötét az ég,
a földi kínból már elég.
Meghalni, mondják, oly nehéz
és fel sem foghatja az ész…
de élni tán még nehezebb –
s megküzdeni, világ, veled.

A világ szajha mostoha,
elad és nem segít soha,
bilincsbe ver, börtönbe vet,
bár szenvedtünk már eleget.
Küzdjünk, hogy szabadok legyünk.
S hogy megmaradjon nemzetünk.

Akármi jő, emlékezünk,
nehogy meghurcolt, vén szívünk
azt mondhassa, hogy nem szabad
megbolygatnunk a múltakat…
De én, bár szívem megszakad,
megidézem a holtakat!

Felriasztom a népemet,
másként a világ eltemet,
mert rab még, félre-vezetett,
hisz’, Uram, ő is gyermeked
s ha nem is tesz még semmi mást,
már várja a feltámadást.

Várja e keserű toron,
melyet úgy hívnak: Trianon,
vagy talán magyar Golgota,
mit nem feledhetünk soha,
ahol testünk megtöretett,
hogy megküzdjön, világ, veled!

Higyj népem, bízz, védjed magad,
másként sohsem leszel szabad
és állj helyt, ameddig lehet,
hogy megmenthesd az életed’
s ha benned ég a tett s a hit,
meglásd, az Isten megsegít.

november 2, 2008 Posted by | Totth Jenő | Hozzászólás

Timon Tibor: Öröktűz

Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön fel az egekig,
Most, hogy kihúnytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.

De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.

november 2, 2008 Posted by | Timon Tibor | Hozzászólás