Vörösmarty Mihály: Szózat
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogva bár, de törve nem,
Élt nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
1836.
november 2, 2008 - Írta: andrelowoa | Vörösmarty Mihály | | Még nem érkezett hozzászólás
Még nincsenek kommentek.
Szólj hozzá
Rólunk
Általános Webnaplóink:
http://akv.naplom.com (Andre Kriszta Végérvényesen, azaz Honlaprendszereink nyomon követése napi szinten)(5655)
http://a-k-v.blogspot.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul)
http://lowoa.spaces.live.com (Havi listaindex)
http://andre.bloglog.hu (Hétköznapok)
http://andre.naplom.com (Honlaprendszereim nyomon követése napi szinten) (4508)
http://akv.blog.xfree.hu; akv5.wordpress.com (Meztelen Világ)
Élet Webnaplóink:
http://akv.blogol.hu; http://akv0.wordpress.com (Barangolás)
http://akv2.wordpress.com (“Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.”)
http://akv0.blogspot.com (Frissülés)
http://andre.eszbonto.hu (Gondolkodó Szemlélődő) (72420)
http://akv1.wordpress.com (Gondolkodtató melankólia)
http://andrelowoa.spaces.live.com (Keresztény történetek, bizonyságok)
http://andre.egerblog.info (Közzétett hivatalos levelek)(26)
http://andrelowoa.wordpress.com (Olvasó gondolkodó)
http://oromhir.blogspot.com (Örömhír)
http://akv1.blogspot.com (Őszinte alázatos erkölccsel)
http://segitok.naplom.com; akv5.wordpress.com (Segítek, hogy segíthessek!)
http://akv.bloglog.hu (Ünnepnapok)
http://uzenet.naplom.com (Üzenet)
Kutatási Webnaplóink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu (Ahogy kapom, úgy adom!)(50055)
http://da.bloglog.hu (Dél-Alföld)
http://dd.bloglog.hu (Dél-Dunántúl)
http://ea.bloglog.hu (Észak-Alföld)
http://em.bloglog.hu (Észak-Magyarország)
http://kd.bloglog.hu (Közép-Dunántúl)
http://km.bloglog.hu (Közép-Magyarország)
http://lowoa.blogspot.com (Meglepetés)
http://nyd.bloglog.hu (Nyugat-Dunántúl)
http://andre.blogol.hu (Szemezgető – Rövidebb kutatási munkásságom)
http://andre.weblap.net (Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön)
Oktatási Webnaplóink:
http://igazsagkereso.blogspot.com (Igazságokat keresek, nem féligazságokat!) (04913511731763672942)
http://andrelowoa.blogspot.com (Mesék, mondák)
http://lowoa.wordpress.com (Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható)
Központi honlapjaink:
www.andre.hu
www.andrelowoa.tk
www.andreoffice.tk
http://andre.hqw.hu
www.eustar.ini.hu
Élet jellegű honlapjaink:
http://www.andre.lapok.hu (Áldott legyen mindörökké az Úr neve!)
http://www.andre.5mp.eu (Ébredések, jelenések)
http://www.andre.sokoldal.hu (Jogok, parancsolatok, utak)
http://andre.c8.hu (Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!)
http://www.myandre.tk (Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!)
Kutatási és fejlesztési jellegű honlapjaink:
http://andre.glap.hu ( Andre áttekintője kutatásai segítésére!)
http://www.andre.atw.hu (Múzeumok és Gyűjtemények)
Munkáink és Feldolgozásaink tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.eoldal.hu (Áttekintő irodalmi jelleggel)
http://www.andrehu.tar.hu (Hírek és programok)
http://www.andretar.ini.hu (Hírek és programok)
http://andre.naplom.info (Szabadkereskedelmi övezetek)
http://www.ezandre.tk (Szabadkereskedelmi övezetek)
Rólunk és környezetünkről tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu (Ahogy kapom, úgy adom!)
http://andre.freebase.hu (Cserszegtomajon eladó ház és telek!)
http://andre.oldal.biz (Hass, Alkoss, Gyarapíts, s a HAZA fényre derül!)
www.myface.hu/andre (INFO)
www.myface.hu/nkriszta (INFO)
http://www.nkrisztina.mindenkilapja.hu (JEGYESEGYETLENEM)
http://andre.hupont.hu (Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak)
Vendégkönyveink:
http://www.andre.lapok.hu/vendegkonyv-htmls/index.html
http://vibo.videopost.hu/vk/vk.php?v=1174726353
Meta
-
Népszerű bejegyzések
-
Legutóbbi hozzászólások
Margit Gerhardt on Andróczky Lászlóné: Adósunk… Margit Gerhardt on Szentmihályi Szabó Péter: Adós… andrelowoa on Andróczky Lászlóné: Adósunk… Andróczky László on Andróczky Lászlóné: Adósunk… Andróczky László on Andróczky Lászlóné: Adósunk… -
Blog Stats
- 13,309 hits
Blogroll
- A bosszú börtönében
- A főnök inkognitóban / Le grand restaurant /
- A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka (2003) 1/2
- A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka (2003) 2/2
- A koppányi aga testamentuma
- A macskák és a családom
- A menny kapuja , pokol lángjai
- A mennyei próféciák
- A Minden6ó (2003) 1/2
- A Minden6ó (2003) 2/2
- A nemzet aranya (2004) 1/2
- A nemzet aranya (2004) 2/2
- A rózsaszín párduc (2006)
- A rózsaszín párduc 2. (2009)
- A Spiderwick krónikák (2007)
- A szállító 3
- A sziget (2005) 1/2
- A sziget (2005) 2/2
- A tíz csapás (The Reaping)
- A titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés (2004)
- A titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés (2004)
- A titkok könyvtára 3 A júdáskehely átka
- A Zarándok útja
- A zűrhajó (2004)
- Air America
- Airplane
- Airplane 2 (a folytatás)
- Aranyeső Yuccában
- Asterix az Olimpián (Astérix aux jeux olympiques)
- Az 50 első randi (2004)
- Az Álmosvölgy legendája (1999)
- Az élet mindig drága (Die Hard 3.)
- Az első lovag (1995) 1/2
- Az első lovag (1995) 2/2
- Az eskü
- Az Időpont – film (The Appointment)
- Az Időpont – film (The Appointment)
- Az otthagyottak 1.
- Az otthagyottak 2. – A nagy nyomorúság
- Az otthagyottak 3.- Háborúban a világ
- Az utolsó szamuráj
- Az őserdő hőse (1997)
- Azonosítatlan
- Állj, vagy jövök!-part1
- Állj, vagy jövök!-part2
- Ápolondó ápolók
- Éjszaka a múzeumban (2006)
- Éjszaka a múzeumban 2. (2009)
- Én, a robot (2004) 1/2
- Én, a robot (2004) 2/2
- Ítélet – Judgment
- Óriásokkal szemben – Facing The Giants
- Úton hazafelé
- Úton hazafelé 2.
- Ünneprontók ünnepe (2005)
- Batman és Robin (1997)
- Batman Visszatér (1992)
- Batman- A sötét lovag (2008) 1/2
- Batman- A sötét lovag (2008) 2/2
- Batman: Kezdődik (2005) 1/2
- Batman: Kezdődik (2005) 2/2
- Bombázók a seregnek
- Camp Rock | Rocktábor
- Constantine – A démonvadász 1/2 (2005)
- Constantine – A démonvadász 2/2 (2005)
- Csao Lizzi
- Csillagpor 2007 1/2
- Csillagpor 2007 2/2
- Csizmadombi fenegyerek
- Day Of The Panther
- Drágám, add az életed!
- Drágán add az életed (Die Hard)
- Dredd bíró (1995)
- Egy Boltkóros Naplója
- Elvarázsolt kastély (2003)
- Excsajok szelleme
- FÖLDLAKÓK (EARTHLINGS)
- Félénk vagyok,de hódítani akarok!
- Füles (2006)
- Galaxis útikalauz stopposoknak (2005)
- Gettó milliomos (Slumdog Millioner)
- Ghost Town
- Gladiátor
- Gladiátor
- Ha eljön Joe Black (1998) 1/2
- Ha eljön Joe Black (1998) 2/2
- Ha igaz volna (2005)
- Halálos fegyver (Lethal Weapon)
- Halálos fegyver 2. (Lethal Weapon 2.)
- Halálos fegyver 3. (Lethal Weapon 3.)
- Halálos fegyver 4. (Lethal Weapon 4.)
- Halálos iram /Fast & Furious/
- Hipervándor (2008)
- Időszámítás elött 1000
- Igen ember
- Indiana Jones és a végzet temploma
- Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói
- Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag
- Iron Man
- Isten nem ver Bobbal
- JACKASS! SOUTHERN DOWNLOADS
- Jézus élete – The Jesus
- Jumanji (1995)
- Jurassic Park 1
- Jurassic Park 2
- Jurassic Park 3
- K-Pax – A belső bolygó
- Katasztrófafilm (2008)
- Késő éjszaka (Late One Night)
- Ki a faszagyerek ( The man)
- Lúzer SC
- Legdrágább az életed
- Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall)
- Lopakodó (2005) 1/2
- Lopakodó (2005) 2/2
- Mars a Marsra (1997)
- Másnaposok
- Mátrix (1999) 1/2
- Mátrix (1999) 2/2
- Mátrix – Újratöltve (2003) 1/2
- Mátrix – Újratöltve (2003) 2/2
- Mátrix – Forradalmak (2003) 1/2
- Mátrix – Forradalmak (2003) 2/2
- Mennyei Királyság (2005) 1/2
- Mennyei királyság (2005) 2/2
- Mindörökké Batman (1995)
- Mobil (2004) 1/2
- Mobil (2004) 2/2
- Ne hagy magad Pitkin
- Ne szórakozz Zohannal
- Nem férek a bőrödbe (2003)
- Nem kellesz eléggé 2/1
- Nem kellesz eléggé 2/2
- Oscar (1991)
- Pay It Forward – A jövő kezdete
- Pán Péter (2003) 1/2
- Pán Péter (2003) 2/2
- Pomponsrácok (2009)
- Princess Protekcion Program|Hercegnővédelmi Program|Full 2009 movie
- S.W.A.T. – Különleges kommandó (2003) 1/2
- S.W.A.T. – Különleges kommandó (2003) 2/2
- Sasszem (2008)
- Sose hátrálj meg! (Never Back Down!)
- Starsky és Hutch (2004) 1/2
- Starsky és Hutch (2004) 2/2
- Sunshine- Napfény (2007)
- Sziven szúrt ország
- Sztálin
- Sztálin 2
- Taken – Elrabolva (2008)
- Tan-Túra (COLEGE ROAD TRIP)
- Teljesen Idegen (Perfect Stranger) 2005
- Terminátor – A halálosztó (1984)
- Terminátor – Megváltás (2009) 1/2
- Terminátor – Megváltás (2009) 2/2
- Terminátor – Sarah Connor krónikái S01E01 Múlt és jövő
- Terminátor – Sarah Connor krónikái S01E02 Találd meg önmagad!
- Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991) 1/2
- Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991) 2/2
- Terminátor 3.: A gépek lázadása (2003)
- Titkok könyvtára 2 Visszatérés Salamon kincséhez
- Tor-túra (2005)
- Transformers
- Transformers 2007 1/2
- Transformers 2007 2/2
- Trópusi Vihar
- Tűzbiztos házasság – Fireproof
- Utazás a Föld középpontja felé (2008)
- Vadászat életre-halálra (Death Hunt, 1981)
- Vadiúj Vadnyugat (1999)
- Vas (2003)
- Vaskabátok (2007) 1/2
- Vaskabátok (2007) 2/2
- Védd magad
- Véres játék / Bloodsport /
- Világok harca (2005)
- Vissza a jövőbe (Back to the Future)
- Vissza a jövőbe 2. (Back to the Future 2.)
- Vissza a jövőbe 3. (Back to the Future 3.)
- Vitathatatlan1
- Vitathatatlan2
- Volt egyszer egy vadnyugat
- WordPress.com
- WordPress.org
- X-Men 2
- X-Men az ellenállás vége
- X-Men kivülállók
- Zathura – Az űrfogócska (2005) 1/2
- Zathura – Az űrfogócska (2005) 2/2
-
Top Clicks
- Nincs
-
Friss bejegyzések
Kategóriák
- Ady Endre
- Agnus Dei
- Amade László
- Andróczky Lászlóné
- Arany János
- Ábrányi Emil
- Ágh István
- Ányos Pál
- Ápriliy Lajos
- Édes Gergely
- Babits Mihály
- Balassi Bálint
- Balázs Tibor
- Baróti Szabó Dávid
- Barcsay Ábrahám
- Batízi András
- Bálintffy Etelka
- Bérczy Károly
- Benedek Elek
- Berzsenyi Dániel
- Bezerédj Amália
- Bobula Ida
- Bornemisza Péter
- Csanádi György
- Csanádi Imre
- Csoóri Sándor
- Csokonai Vitéz Mihály
- Csorba Piroska
- Csukás István
- Czuczor Gergely
- Devecseri Gábor
- Drégely László
- Dsida Jenő
- Eötvös József
- Enyedi György
- Faludi Ferenc
- Fazekas Anna
- Fésüs Éva
- Földi János
- Fecske Csaba
- Fekete Mihály
- Garay János
- Gazdag Erzsébet
- Gárdonyi Géza
- Gyóni Géza
- Gyöngyössi János
- Gyulai Pál
- Gyurkovics Tibor
- Hajas István
- Harcos Katalin
- Horgas Béla
- Illyés Gyula
- Janicsák István
- József Attila
- Juhász Gyula
- Kannás Alajos
- Katona József
- Kazinczy Ferenc
- Kányádi Sándor
- Kölcsey Ferenc
- Kis Gábor
- Kis János
- Kisfaludy Károly
- Kiss József
- Komjáthy Jenő
- Kormos István
- Kosztolányi Dezső
- Ladányi Mihály
- Lászlóffy Aladár
- Lithvay Viktória
- Madách Imre
- Majthényi Flóra
- Marton Pál
- Mária Sándor
- Mécs László
- Móra Ferenc
- Móra László
- Móricz Zsigmond
- Meder Péter
- Miskolczi Puah Pál
- Nadányi Zoltán
- Nemes Nagy Ágnes
- Nyéki Vörös Mátyás
- Oláh Gábor
- Orczy Lőrinc
- Osvát Erzsébet
- Palágyi Lajos
- Papp-Váry Elemérné
- Pósa Lajos
- Petőfi Sándor
- Petőfiné Szendrey Júlia
- Radnóti Miklós
- Radvánszky János
- Rajka Terézia
- Rájnis József
- Rákos Sándor
- Réthy László
- Révai Miklós
- Rónay György
- Reményik Sándor
- Reviczky Gyula
- Rudnyánszky Gyula
- Ruttkay Arnold
- Sajó Sándor
- Sarkady Sándor
- Sértő Kálmán
- Somogyváry Gyula
- Szabó Lőrinc
- Szathmáry István
- Szász Károly
- Szép Ernő
- Szentmihályi Szabó Péter
- Szepesi Attila
- Szilágyi Domonkos
- Szily Kálmán
- Szőke István Attila
- Tamkó Sirató Károly
- Tarbay Ede
- Tábori Piroska
- Técsi Jóo Miklós
- Tóth Árpád
- Timon Tibor
- Tompa Mihály
- Totth Jenő
- Ungvár-Németi Tóth László
- Vajda János
- Varga Csaba
- Varga Katalin
- Vargha Gyula
- Vörösmarty Mihály
- Vitkovics Mihály
- Wass Albert
- Weöres Sándor
- Wohl Janka
- Zelk Zoltán
- Zemplényi Árpád
- Zrínyi Miklós
Site info
Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználhatóTheme: Andreas04 Szerző: Andreas Viklund. Blog at WordPress.com.